A gyerekek és a Beagle.
Már írtam,hogy a fajtaválasztásnál a „szerelem” mellett nagyban befolyásolt, hogy olyan kutyát válasszak, akit bátran együtt hagyhatok a cseperedő gyermekemmel. Egyik fő szempont az volt nálam, hogy akkora legyen a kutya „amekkorát át tudok lépni”, hogy a majdan csetlő botló kisfiam ne boríthassa fel ha rátör a szeretetáradatával.Valamint, hogy "kutya –kutyám" legyen és ne kelljen alávetni a fajtával szemben támasztott olyan kívánalomnak, mint a fül- és farok vágás. A beagle a kívánságaimnak mindenképp megfelelt, hisz kutyább kutyát és bájosabbat nehezen találhatnánk, azon kívül, hogy a mérete is nagyon kedvező a gyerekek mellé valamint, hogy ő úgy szép, ahogy a világra pottyan az anyukájából. A kisfiam hat hónapos volt amikor megvettük Dzsinikét, Iván a dobermann mellé. Ezután már az sem jelentett gondot, hogy hamarosan megérkezett a következő kis beagle lány és ők hárman lettek egy falka.Márkó fiam egyik első szava 9 hónaposan az volt, hogy „Ebán =Iván” ami azt hiszem, tükrözi a kutyák iránt érzett folyamatos érdeklődését és szűnni nem akaró szeretetét.A gyermekemre, sem Iván sem a kicsik nem voltak féltékenyek egy percig sem és eltűrték a „zaklatását” is. Arra persze mindig ügyeltem, hogy amikor Márkó már járókelővé cseperedett nem hagytam egyedül a kutyákkal sosem, hisz ebben az életkorban inkább a gyerekek veszélyesek a kutyákra az örökös szem nézegetős és farok húzgálós ambícióikkal.Nincs az a kutya Földön, aki a végtelenségig tűrné a gyerekek markolászó keze okozta kellemetlenségeket, én azt vallom, ott kell lennünk mindig velük, nehogy baj történjen.Így soha sem volt egy mordulás sem az irányukba és persze irányunkba sem. A gyermekek hihetetlen leleményességére példaként tudom hozni, hogy egy másik dobermannunk Amy egy alkalommal megmorogta az unokaöcsémet, mert az egy kombinált fogóval megcsavarta a fülét. A kutya nekünk jelzett és mozdulatlanul feküdve tűrt.Szerencsére, mert ez az egész csupán a mi figyelmetlenségünkön múlott.A legtöbb kutya-gyerek balesetért a gyermek a felelős, azaz a szülők, de akiket felelősségre vonnak azok többnyire a kutyák. Egy kutyás balesetre emlékszem vissza ami Márkóval történt, úgy másféléves korában. Ráült Mollyra aki felállt így a fiam leborult róla és beütötte a fejét. Volt nagy sírás-rívás, de szerencsére komoly baj nem történt. A gyerekeim kapcsolata azóta is nagyon jó a kutya barátaikkal. Márkó még nem volt három éves, amikor az első alom született nálunk és mivel ketten voltunk itthon végig asszisztálta velem a kiskutyák világrajövetelét Most is a fülembe cseng vékony kis hangja, ahogy nyögve bíztatta Dzsinit: - nyomjad, Dzsinike nyomjad! Aztán amikor megszületett nálunk az első bicolor kiskutya a fiam két naposan, sutty kikapta az alomból és átrohant megmutatni a kedves szomszéd bácsinak, hogy milyen különleges kiskutyánk van. Én majd elájultam a kerítésnél állva, amikor ezt megláttam, de Dzsini a kismama már meg sem lepődött különösebben. Most is, ha kiskutyáink születnek a gyerekek mindig figyelemmel kísérik az eseményeket és boldogan lesik, hogy cseperednek a picikék. Az oviban- bölcsiben is mindig naprakészen tudják, hány és milyen kiskutyánk van. Viola a kislányom még nem beszélt, de ha megkérdeztem név szerint, hogy melyik kutya Brendon, Alma, Athos vagy bármelyik, tévedhetetlenül megmutatta és talán a kutyák nevét is hamarabb tanulta meg felsorolni mint azt, hogy mi a „másik családjának” a pontos neve. Vió minden reggel velem etette a kutyákat, amíg babakocsiban volt ott ücsörgött a lábát lógatva és beszélgetett velük.Amikor az egész falka kint rohangál a kertben bátran ott lehetett velük az épp járni tanuló lányom is, soha még csak fel sem borította egyikük sem. Igazából odaszaladtak megszagolták, vagy megnyalintották a csöppséget és mentek tovább a dolgukra. Azután, amikor már Viola a nevükön szólítva egy kis plusz simogatást és szeretgetést is tudott adni nekik, szívesen szaladtak hozzá a simiért. Márkó mivel már nagy fiú, hisz elmúlt 5 éves is, labdázik velük és rongyozik, vagy épp közéjük állva kiabálva rohangászik a bezsongó falkával,tehát már igazi társaság számukra.Sétálni is bátran viheti őket, mert szót fogadnak neki és ha ő van a póráz végén,akkor nem akarnak kiszaladni a világból. Rettentő aranyos amikor Viola, vagy Márkó vezeti fel az udvaron körbe –körbe valamelyik kiállításra járó kuttyot, vagy igyekszik beállítani az asztalon.Egy két év múlva, ha a kisfiam is bírja a kiállításokon való hosszú várakozást és kedve lesz hozzá, akkor majd indulhat a fiatal felvezetők versenyén is, de addig még sok-sok gyakorlás áll előttünk. Így a gondolataim vége felé közeledve, bár ez nem a beagle és gyerekek kapcsolatára utal, de elmesélem, hogy most a „G”alom születésekor Almának akadtak gondjai. Hosszú elhúzódó és problémás volt az ellése, kénytelenek voltunk a városba az ügyeletes állatorvoshoz elvinni a kismamát és a kölyköket. Alma a rendelőben bár le sem vette a szemét a vizsgált kicsikről meg sem mukkant amikor az állatorvos egyenként a kezébe vette őket, csak állt és figyelt. Nem nyüszögött, nem morgott, nem izgett- mozgott, pedig egy idegen ember idegen környezetben „fogdosta és elvette” az ő picikéit . Hihetetlen az a bizalom és szeretet amit ezek a kutyák irántunk érezhetnek, ha ezt megengedik! Rá is kérdeztem erre, és az orvos elmondta, hogy igen, ez más fajta kutyánál nem igen elképzelhető. Összegezve a mondanivalómat a beagle a gyerekekkel való kapcsolatát tekintve is igazi családi kutya, jókedvű, bohókás, a gyerekekkel szemben nem tolakodó, de jó játszópartner és türelmes. Ajánlom őket minden kutyaszerető felnőttnek és gyereknek, mert a kis beagle nem csak színesíti az életüket, de rengeteg plusz szeretetet juttat a család minden tagjának.
|